Sziasztok!
Huh hát a héten nem volt időm írni de itt vagyok! :) A hetem elég vicces volt.Kedzem h kedden Mátéék főztünk, meg ünnepeltük ,hogy szerdán voltunk 2 hónaposak. Csütörtökön fél1re mentem iskolába,utána siettem haza.Olyan eső kapott el minket a buszvégen,hogy omfg! o.O 30 mp alatt bőrigáztunk:D előszőr csak a szele jött. de nagyon.felkapta a bőröndöket meg ilyenek.Utána elkezdett szakadni.szerencsénk volt,hogy épp állt be a buszunk. Régen láttam ilyen felhőszakadást. Pénteken már 8ra kelett mennem.Fél1kor végeztem utána siettem haza mert taliztam Mátéval.Gyorsba megbeszéltüka holnapot.Jön be délelőtt B.ujfaluba utána megyünk át Földesre... majd csak vasárnap este jövök.Ma még meg kell tanulnom de np...Fáradt vok szóval csak angolozni fogok,meg majd azt viszem Mátéhoz is délután majd kicsit csinálgatom meg vasárnap megyünk strandra és majd azért ott is tudok kicsit olvasgatni :)
Nah jolvan most megyek pakolok.Nem tudom miket vigyek Földesre xD :D Nah pusziii (K)
Pár idézet...
,,Én.. azt hiszem, kicsit egyedül érzem magam. Nem mintha nem vennének körbe barátok, és nem nevettetnének meg, nem rángatnának el olyan helyekre, ahol aztán jól érzem magam. Teljesen jól vagyok igazából, derűs hangulatom van, sokat nevetek, és mosolygok. Őszintén, mert ez a legfontosabb. De akkoris hiányzik valami. Úgy érzem, hogy most nagyon jó nekem, mégis ez a kellemes életérzés párosul valami furcsán bizsergő hiányérzettel. Nem tör le, nem rontja el a kedvem, csupán kicsit zavaró. A fájó torok is zavar, de náthásan is lehet nevetni. Sokáig gondolkoztam mit hiányolok.. mi nyugtalanít, hogy nincs meg. Hiszen igenis sokminden megvan. Elismerem, nem nyafogok, ez az igazság. Rájöttem mi hiányzik. A biztonságérzet. Folyamatosan fel vagyok arra készülve, hogy bármi elromolhat, ez a normális tudom. De csak egy pillanatra a teljes bizonyosságnak azt az illúzióját akarom élvezni, hogy ez az idill örökké tartani fog. Egy mosoly csak nekem Valakitől, egy ölelés tőle, hozzábújni, megölelni.. valakit, aki fontos nekem. Már ez is bőven elég lenne, hogy egésznek érezzem a saját kis világomat, és jóllakott cicaként mosolyogjak. Most is ábrándozva mosolygok a monitor előtt. Borzalmasan álmodozó tudok lenni néhanapján. Mindig. Igazából olyan dolgokban reménykedek, amik elérhetetlenek.
De legalább ez az élmény, ez az álom, ez a vágy az enyém.
Ha más nem is..."
- Arra gondoltam... te és én... talán elmehetnénk valahová... együtt. Mostanában. Ma. Most azonnal. Gyere velem, Hanna!
- Nem, én... nem hiszem, hogy ez lehetséges.
- Miért nem?
- Mert azt hiszem, ha mi együtt elmegyünk valahová, attól félek, egy nap, talán nem ma, nem is holnap, de egy nap hirtelen... sírni kezdenék... olyan nagyon, hogy semmi és senki nem állítana meg. És a könnyek megtöltenék a szobát, és én nem kapnék levegőt, magammal rántanálak, és mindketten megfulladnánk.
- Megtanulok úszni, Hanna. Esküszöm, megtanulok úszni.
„Érzések szívbe szorulva, emlékek hevernek szerteszórva.
